Bizonyos kiegészítőkkel sokkal kényelmesebbé tehetjük mindennapi életünket és nincs ez másképp akkor sem, amikor szórakozni indulunk. Egy laposüveg ilyen esetben nagyon jó szolgálatot tehet, ám csak akkor, ha kellőképp kényelmes a használata és semmiféle problémát nem okoz az, ha magunkkal visszük.
Ehhez azonban mindenképpen a megfelelő méretű flaska beszerzése szükséges. Ez talán nem is tűnik lehetetlen feladatnak, ugyanakkor ha megnézzük, mekkora kínálatból kell választanunk, hamar rádöbbenünk, miszerint a döntésünk igen komoly dilemmát jelent majd. Elsőként azt kell meghatároznunk, saját magunknak vásárolnánk-e az eszközt, avagy inkább társasági összejöveteleken kerülne majd elő. Utóbbinál egyszerű a dolgunk, hiszen ekkor bátran letehetjük a voksunkat egy nagyobb példány mellett. Ma már elérhető akár kétliteres flaska is, sőt, igény esetén ennél komolyabb űrtartalommal rendelkező modell is beszerezhető. Amennyiben jellemzően legalább öten-hatan összejövünk egy estén, akkor nem tudunk túl nagyot választani, így aztán bátran engedjük el a fantáziánkat.
Némiképp összetettebb a kérdés, ha kizárólag mi használjuk majd a laposüveget. Ilyenkor ugyanis a ital mennyisége mellett kardinális az is, hogy a flaska használata – és legfőképp az elrakása – a lehető legkomfortosabb legyen. Így aztán egyáltalán nem mindegy, hogy zsebben, vagy épp táskában visszük magunkkal, tehát ezt is figyelembe kell venni a döntésünk meghozatalakor. Egy félliteres flaska már elég nagy helyet foglal, míg a hagyományos, 2 deciliteres változat egy hosszabb estén kevésnek bizonyulhat. Mindenképpen mérlegeljük tehát ezeket a tényezőket, különben könnyedén elkövethetjük azt a hibát, hogy nem az elvárásainknak leginkább megfelelő flaska mellett tesszük le végül a voksunkat. Ez pedig szinte biztosan azt eredményezi, hogy nem fogjuk sokáig használni.