A .hu domain regisztráció jó néhány előnnyel bír

Míg az ezredforduló környékén valódi kiváltságot jelentett egy saját honlap, addig ma már mindössze pár kattintást igényel létrehozni oldalunkat. Ez pedig nem csupán személyes blogokra, vagy hobbicélú projektre igaz, hisz nincs ez másképp például webáruházak esetében sem. Ettől függetlenül utóbbi esetben nagyon körültekintő módon kell eljárnunk.

Mégpedig egészen a .hu domain regisztráció első lépésétől kezdve. Gyakorta ugyanis komoly dilemmát jelent annak meghatározása, milyen végződést is adjunk a választott tartománynévnek. Maradjunk-e a jól bevált hazai kiterjesztésnél, netán célozzuk be az Európai Unió országait, esetleg .com legyen, amivel az egész világon érvényesülhetünk majd? Nos, ennek eldöntését a piacunk meghatározásával kell kezdeni. Amennyiben kizárólag Magyarország területén kívánunk értékesíteni – illetve szolgáltatni -, akkor a .hu domain regisztráció a legoptimálisabb alternatíva mind közül. Ha a rövid-, vagy középtávú terveinkben szerepel a bővítés, akkor a nemzetközi végződésekkel is számolnunk kell.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, miszerint a .hu domain regisztráció jár bizonyos előnyökkel, amelyeket feltétlenül érdemes kihasználni. Az egyik ilyen a bizalom kérdése. Tudniillik a hazai internetezők nagy része még mindig sokkal inkább előnyben részesítik a magyar végződéssel rendelkező oldalakat. Emellett azt is szem előtt kell tartanunk, hogy keresőoptimalizálás tekintetében is némiképp előnyösebb a .hu domain regisztráció. Ugyanakkor az is komoly aggály lehet, hogy a külföldi érdeklődők megcélzására egy másik kiterjesztés lenne az optimális. Ilyenkor a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy a .hu domain regisztráció mellett azonnal elvégezzük a többi végződés lefoglalását is. Ez ugyanis mindössze pár percet vesz igénybe és csak minimális kiadással jár.