Hogyan történjen az OPI körömlakk felvitele?

A gyönyörű körmök ma már mindenki számára elérhetők, ráadásul bizonyos technikák esetében ehhez szakemberre sincs szükség. Ugyanakkor, ha úgy határozunk, hogy házilag állunk neki a folyamatnak, akkor két szempontra mindenképpen kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Az egyik a megfelelő technika alkalmazása, a másik pedig a kiváló alapanyagok használata.

Az OPI körömlakk okkal a világ egyik legnépszerűbb terméke ebben a kategóriában, hiszen hatalmas színválasztékban érhető el, emellett pedig rendkívül egyszerű vele dolgozni. A felhordás módszerét akár egy oktató videó segítségével is elsajátíthatjuk, ám ha biztosra szeretnénk menni, akkor az első alkalommal bízzuk ezt a feladatot profi körmösre. Noha sokan kizárólag az OPI körömlakk felkenésével oldják meg a dolgot, így nem érhető el igazán optimális eredmény. Tudniillik a köröm felülete egyenetlen és bármilyen alaposan is megtisztítjuk, szinte biztosan marad rajta némi olajos szennyeződés. Ezért aztán az előkészítést követően elsőként az alapozó felvitelét kell elvégeznünk.

Miután ez megszáradt, következhet az OPI körömlakk. Amennyiben rendszeresen így festjük ki kezünket, feltétlenül szerezzük be a gyártó által kínált speciális ecsetet, ennek ugyanis formája és kialakítása is úgy lett megtervezve, hogy megkönnyítse a felhordás folyamatát. Gyakorta nagy dilemmát jelent az OPI körömlakk színének megválasztása, főképp, mert a kínálat óriási. Mivel a termékek igen hosszú szavatossági idővel rendelkeznek, bátran beszerezhetünk egyszerre több árnyalatot is. Ha azonban csak pár darabot vásárolnánk, akkor mindig úgy gondolkodjunk, hogy melyik árnyalat passzol a legtöbb ruhánkhoz, illetve ékszereinkhez. Miután az OPI körömlakk megszilárdult, feltétlenül kenjük be a felületet fedőlakkal, az ugyanis hosszú ideig képes megóvni a színt a különféle külső behatásoktól.