Leendő gazdiként nagyon sok mindenre fel kell készülnünk, mielőtt négylábú barátunk megérkezik otthonunkba. Be kell szereznünk a fekhelyét, meg kell rendelni az eleségét és persze az állatorvossal történő egyeztetés sem maradhat el. Ugyanakkor szerencsés ennél előrébb tervezni és már ilyenkor gondolni a kiképzésre is.
A kutyaiskola Budapest kínálatában erre jó néhány, kiváló megoldást találhatunk. Az időhiány persze komoly hátráltató tényező, ám a szervezők ezt a tényezőt is figyelembe vették, hiszen a tanfolyamok egy része hétvégenként kerül megrendezésre. Így aztán azok is nyugodtan részt tudnak venni ezeken, akik hétköznap esetleg késő délutánig dolgoznak. Mivel az érdeklődés ezekre az időpontokra igen nagy, tanácsos már jó előre lefoglalni helyünket a kutyaiskola Budapest kurzusán. Mindenképpen úgy gondolkodjunk, hogy már egész kicsi korától kezdve rendszeresen vigyük el az ebet tréningezni, hiszen igazán komoly eredményeket csak kitartó munkával érhetünk el. Természetesen ezzel kapcsolatban joggal merülhet fel a kérdés, ez mit is jelent pontosan a gyakorlatban.
Nos, a kutyaiskola Budapest szakemberei azt javasolják, hogy pár hét összeszokás után, 3 hónapos kortól már nyugodtan megkezdhető a kutyaovi, ugyanis ez a legjobb időszak az alapok elsajátítására. Tudniillik ebben az időszakban még sokkal egyszerűbb a szemkontaktus begyakorlása, valamint a szocializációs készségek begyakorlása is. A kutyaiskola Budapest tanfolyamán kiemelt figyelmet fordítanak emellett a pórázra szoktatás kérdéskörére is. Megtanítják a gazdákat arra, hogy milyen technikával lehet elejét venni annak, hogy az állat húzzon, erre a klikkeres, jutalmazó módszert használva. Mindenképpen éljünk tehát ezzel a lehetőséggel, hiszen hosszú távon rengeteget profitálhatunk belőle.