Noha aránylag kevés figyelem irányul erre a kérdésre, még a strapabírónak hitt eszközeink esetében is óriási jelentősége van az időszakos karbantartások elvégzésének. Néha ez csupán pár percet jelent évente, ám már ezzel is megelőzhetjük a komolyabb károsodásokat és a kiegészítő végleges meghibásodását.
Nincs ez másképp egy öngyújtó kapcsán sem. Természetesen a fröccsöntött, műanyag darabok esetében nem sokat tehetünk, hiszen azok alapból rövid élettartamra lettek tervezve, ám a komolyabb modellek már igénylik a rendszeres szervizelést. Azt, hogy pontosan mit is kell csinálnunk és azt milyen gyakorisággal tegyük meg, elsősorban az határozza meg, milyen öngyújtó van a birtokunkban. A gázzal tölthető típusok esetében aránylag könnyű dolgunk lesz. Ezeknek a belső szerkezete ugyanis a legtöbbször nem szedhető szét, legfeljebb maga a gyújtórész cserélhető egyben. Ez utóbbira csak akkor van szükség, ha az öngyújtó meghibásodik. A karbantartás tehát a szennyeződések eltávolítására szorítkozik, ezt azonban legalább kéthetente egyszer tanácsos megejtenünk.
Benzines öngyújtó vonatkozásában már egy kicsit összetettebb a feladatunk. Egyfelől a folyadék utántöltéséhez mindig ki kell szednünk az eszköz belsejében található vattapamacsot. Ilyenkor célszerű megvizsgálni a tok állapotát is és ha kezdődő rozsdát tapasztalunk, akkor azt mielőbb távolítsuk el. Ugyancsak fektessünk kiemelt figyelmet ilyenkor a nyitószerkezet sértetlenségére. Ha azt érezzük, nem elég feszes, akkor igazítsunk utána, így elkerülhetjük a kopásból eredő későbbi problémákat. Egy benzines öngyújtó zavartalan működésének a kulcsa a kifogástalan állapotú tűzkőben rejlik. Ezt időnként feltétlenül cseréljük, még akkor is, ha nem érezzük szükségét, ám már sok idő eltelt azóta, hogy újat szereltünk be. Így biztosan nem megy majd tönkre menet közben.